ADOMÁNYOZÁS - HÚDEJÓVAGYOK - LELKIGYAKOLRAT

KIS ÜNNEPI BELSŐ INTEGRITÁS TRÉNING

Karácsony közeledtével megszaporodik sok minden világunkban, a szentség és stressz, gyermekkori mézeskalács illatú emlékek, és az adományozás jelensége is. 

A média összes felületén jelen vannak azok, akik adományoztak, pénzt és egyéb anyagi értékeket gyűjtenek és adnak rászorulóknak, és közzé is teszik ezt, hogy lehetőség szerint a legtöbb emberhez eljusson az, hogy ők adományoztak. 

Egyéni szinten, bölcs és mély önismerethez vezető dolog, ha megvizsgáljuk magunkban azt, hogy miért adományozunk?  Azért, hogy annak örömet okozzunk, akinek adjuk? Azért hogy megszabaduljunk a felesleges dolgainktól? Azért, hogy tudatosan áldozatot hozzunk másokért? 

Vizsgáljuk meg őszintén, magunkban, hogy gondolunk azokra az embertársainkra, akiknek adunk. Hogyan nevezzük őket magunkban és nyilvánosság előtt? A nevén? Rászorulónak? Szükséget szenvedőnek? Milyen érzések jelentkeznek bennünk közben? 

 

Vizsgáljuk meg azt is, hogy miként történtetjük meg az adakozásunkat? Mennyire tartjuk fontosnak, hogy mások is lássák ezt? Ha fontosnak tartjuk, mivel magyarázza az elménk ennek fontosságát? Valóban fontos ez? Mit árul el ez rólunk, elsősorban magunknak? Figyelembe vesszük-e azt, hogy az adományozott számára mit jelent  rászorulónak nevezni, úgy bánni vele, mint aki alárendeltünk? 

Képzeljük el azt, hogy felcserélődnek a szerepek,  és most mi vagyunk az, akinek adományoznak. Hogyan esne jól, ha elfogadhatnánk? Úgy, hogy egyedül vagyunk? Úgy hogy lehetőségünk sincs arra, hogy hálánkat úgy fejezzük ki, ahogy jól esik? Fontos lenne számunkra, hogy tudjuk, kitől származik az adományunk?  Képesek lennénk-e a feltételek nélküli elfogadásra? Képesek lennénk-e a feltételekhez szabott elfogadásra? Milyen érzés lenne, ha szükségünk volna az adományra, de ez azzal a kimondott vagy kimondatlan feltétellel adott csak számunkra, ha felvállaljuk a nyilvánosságot? 

Vizsgáljuk meg azt, hogyan éreznénk, ha valaki megtiltaná, hogy bárki is tudjon arról, hogy adományoztunk? Elmélkedjünk azon, hogy milyen érzésekkel töltene el minket az, ha a megajándékozottakon kívül, senki nem tudná, hogy adtunk? Vajon képesek lennénk-e ezt előre eldönteni, hogy idén úgy adományozunk, hogy nem mondjuk el senkinek? 

"Az áldozatok közül az van a jóság minőségében, amelyet a

szilárd kötelességtudat és az Írások szabályai szerint

hajtanak végre, anélkül, hogy ennek fejében valami jutalomra

vágynának."

(B.G. 17-11)