A lemondás lélektana
Lemondani többféle okból lehet.
Spirituális fejlődésünk útján lemondunk dolgokról. Van, hogy tudatosan tesszük ezt az előrehaladásunk érdekében és van, hogy automatikusan történik meg, tudatosságunk emelkedésének velejárójaként
Van azonban az a a fajta lemondás, ami nem építő hanem kifejezetten ártalmas számunkra, és olyan helyzetekben tart minket ami szenvedést, boldogtalanságot betegségeket okoz.
Aki ilyen típusú lemondásban él, az olyan élethelyzeteket tapasztal, amikor nem jut neki valami amire valójában igénye volna, passzív olyan helyzetekben, ami aktivitást igényelne, nem mer megtenni dolgokat.
Ezeknek a gyökerei többségében gyermekkori traumákra vezethetők vissza, ami lehet akár egyetlen eset, ami mélyen beletiport a gyermek lelkivilágába és egyedül maradt a feldolgozásával. Lehet azonban olyan gyermekkor is, amire az volt a jellemző, hogy a gyermeket kudarcáért megbüntették, ha valami nem sikerült azt az orra alá dörgölték, vagy csinált valamit, ami rosszul sült el és nem volt megfelelő feldolgozása, magányosan próbált vele megküzdeni. Ide vezethet azoknak a gyermekeknek az útja is, akiket a teljesítményükért szerettek és ismertek el, de kevés olyan sikert tudtak elérni, ami megfelelt volna azok számára, akiktől ő függött.
.
Az ilyen feloldatlan élethelyzeteket megélt gyermekek gyakran felnőttként is futtatják az akkor kialakult programokat. Védekező mechanizmusokat fejlesztenek ki, amik azon a rejtett tapasztalati hitrendszeren alapunk, aminek a végkövetkeztetése az: ha nem csinálok semmit, nem hibázhatok, nem büntetnek meg. Ha passzív maradok, nem kerülök mások ítélkezése elé, nem bántanak ha valami nem hoz kielégítő eredményt.
Ők azok, akik nem mernek párkapcsolatba lépni mert félnek attól, nem megfelelő személyt választanak. Ők azok, akiket bántalmaznak a házasságukban, mégis ezernyi,vagy éppen egyetlen nyomós okkal tartják vissza magukat a kilépéstől. Ők azok, akik bár keveset keresnek a munkahelyükön mégsem nem mernek váltani, mert úgysem találnak jobbat. Ők azok, akik képesek a legdurvább helyzetekben maradni szinte bármi áron, mert rettegnek a kudarctól, a sikertelenségtől. Mert önmagukat mások szemén keresztül értékelik, sérült, alacsony önértékeléssel, az önbecsülés mély hiányával élnek.
Gyakran ilyeneket mondanak: járt utat a járatlanért el ne hagyd, jobb a a biztos rossz mint a bizonytalanság...
Ha magadra ismertél a fentiekben érdemes feltenni a következő kérdéseket:
-Mi a konkrét célod?
-Milyen lépést, lépeseket kell megtenned ahhoz, hogy elérd?
-Mit jelent számodra a siker és a kudarc a célod ismeretében?
-Mennyire számít mások véleménye?
-Mi történhet a legrosszabb esetben?
Ezek a kérdések kiválóan alkalmasak arra, hogy felismerd a nézőpontjaidat és tudatosan elindítsd a saját belső folyamatodat a kívánt élethelyzetből való kilépés érdekében.
Persze ez hatalmas, nagyon hosszú ideig is eltartható önmunka és sokszor érdemes segítséget is igénybe venni, vagy elsajátítani olyan technikákat amik emelik a tudatosságodat és mély önismerethez vezetnek.
Aki önmagát valóban ismeri, minden embert egyformán ismer.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése