"Tiszteljük mindenki tudását, tapasztalatát, eredményeit" - a Reiki Base of Hungary megalakulása


Idén alakult meg a Reiki Base of  Hungary, amelynek nem titkolt célja, hogy a magyar reikis társadalom tagjait összefogja és nyitottá tegye egymás számára. Két alapító tagot kérdeztünk a miértekről, hogyanokról... Kurucz Gabi és Orbán Viktor készségesen minden kérdésre kimerítő választ adott.


Hogyan ismerkedtetek meg a reikivel? 
 Gabi:
Korábban már olvastam róla, de megmaradt az általános érdeklődés szintjén. Aztán egyszer Viktor meghirdetett egy tanfolyamot és én jelentkeztem rá. Ez 2017. decemberben volt. Felkavaró és felemelő élmény volt egyszerre.
Viktor: Amikor elkezdtem masszírozni tanulni, abban az oktató központban is volt Reiki tanfolyam, akkor kezdtem igazán felfigyelni rá, hogy  ilyen létezik. Rengeteg spirituális technikát megtanultam de egyiket sem éreztem igazán magaménak. Elkezdtem érdeklődni a Reikiről ismerőseimtől. Volt aki elvégezte és azt mondta, hogy engedjem el mert neki egyáltalán nem adott semmi pluszt. Volt aki azt mondta,  nem kell az neked. Kezdtem elengedni, de mindig ott motoszkált a fejemben. Aztán 2017 nyarán, egyik kedves barátnőm eljött, h rakjam rendbe a vállát mert nagyon fàj neki. Masszázs után, kérte hogy ingázzak és adjak valami energetikai testkezelést. Válaszom az volt, nem érzem szükségét hogy adjak neki a masszázson kívül bármit mást. Ki volt símulva, rendeződött a testsúlya és kérdeztem tőle,  mit csinált magával, hogy ennyire rendben van? Válasza az volt, hogy  Reiki mester lettem! Kiváncsi lettem, hol csinálta és kinél és hogy mehetek-e én is.
Így találkoztam Reiki Nagymesteremmel Némethné Győry Máriával, aztán nem volt megàllás.

Mi számotokra legnagyobb mérhető eredmény a saját életedben a reiki alkalmazása által?
 Gabi: 2018. június végén nyaki gerincsérvet diagnosztizáltak nálam, gyakorlatilag azonnal műteni kellett volna. Akkor már folyamatos fájdalmaim voltak. Azt gondoltam, hogy ez az ülőmunka és a sok autózás következménye. Ma már tudom, hogy nem. Viktor kérte, hogy mutassam meg neki a felvételeket és felajánlotta, hogy elkezd Reikivel kezelni. A fájdalmak folyamatosan csökkentek és egyre ritkábban tértek vissza. Szeptember végén megismételt MR igazolta, hogy a gerincsérv eltűnt. Azóta sem jött vissza. A kezelések közben döntöttem el, hogy ezt én is szeretném komolyan megismerni és műveli. Ez így is történt és azóta is folyamatosan tanulom. Nem lehet megunni, a mindennapjaim részévé vált, tudatosabbá tett.
Viktor: Amikor az ember a szolgáltató szférában dolgozik, teljesen ki van szolgáltatva a vendégeknek. Ha van vendég, akkor van bevétel, ha nincs akkor nincs. Sajnos rossz időszakban voltam anyagilag, és jött a Reiki, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. Elkezdtem használni az erőt amire beavatást kaptam. Változott a felfogásom, hozzáállásom a dolgokhoz és láss csodát, elkezdtek jönni a vendégek, elkezdett az anyagi helyzetem normalizálódni. Annyira megváltoztatott pozitív irányba, hogy mára már saját házban élek és 180 fokos fordulatot vett az életem.

Volt-e már valami negatív tapasztalatotok? 
Gabi:Nem. A Reiki tapasztalataim szerint mindig ott segít, ahol a leginkább szükség van rá.
Viktor: Negatív tapasztalatom nem volt, mert intelligens energia révén, ott hat ahol a szervezetnek szüksége van rá és ártani nem lehet vele!

Hogyan alakult meg ez RBoH, milyen előzményei voltak? 
Gabi: Idén január 26-án alakultunk. Azt láttuk, tapasztaltuk, hogy a magyar reikisek többségében a hagyományos formát követik. Mi is ezzel kezdtük. Én folyamatosan azt éreztem, hogy nekem ez nem elég, többet szeretnék tudni, érteni. Viszont nem láttam itthon a lehetőséget. Az oktatók többsége csak a saját tanítását fogadja el, másokat szívesen „áthangolnak”, de az újdonságokra nem igazán nyitottak. Ha külföldre tekintünk, sokszínűséget látok és elfogadást. A reiki több irányzatát művelik, oktatják és elfogadják, hogy egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik. Más, de a forrás ugyanaz. Ezt a tudást használják, fejlesztik, összekapcsolják.
Viktor: Egész Magyarországon nagy a széthúzás ezen a területen, mennek a hatalmi harcok hogy melyik az erősebb jobb és eredetibb. Én nem fogadom el ezt, te nem fogadod el azt..... Nem nálam tanultál Reiki I-II-t így nem avatlak be mesternek. Ennek következtében, a tanfolyami árak is kezdtek túldimenzionáltak lenni.
Amikor 2018 közepén elkezdtünk a Reiki nemzetközi vizeire evezni, azt volt a tapasztalatunk, hogy senki nem állítja az ő módszere a legeredetibb, legjobb és legerősebb, hanem mindenki üdvözli az összes reiki irányzatot, és nagyon szívesen fogad új embereket, irányzattól függetlenül. Pozitív szemléletű elfogadást, nyitottságot, egymás iránit érdeklődést, együttműködést láttunk,.

Mi a célja ennek a szövetségnek, a létrejöttének? 
Gabi:Tiszteljük mindenki tudását, tapasztalatát, eredményeit. Egyben hisszük, hogy nincs egyetlen, jó, elfogadott reiki irányzat, mindenre nyitottak vagyunk, elfogadjuk a máshol szerzett tudást és ezt a nyitottságot szeretnénk meghonosítani itthon.
Viktor: A szövetségünk célja, h szűnjön meg az irányzatok közti acsarkodás, mivel mi is több féle irányzatot tanítunk, használunk és lám lám működik, hiszen azt kell belátni, ha Usui Mester nincs, akkor semmilyen irányzat sincs. Tehát az eredet egy és ugyan az.

A szövetség alapítóiról mit érdemes tudni, kik ők? 
Gabi:Mindannyian Viktor által beavatott reiki mesterek, tanárok vagyunk, mindenki más háttérrel érkezett, mással foglalkozik a magánéletben. Szeretnénk minél többen lenni.
Viktor:A szövetség alapítói, az élet különböző területein dolgoznak, és regionálisan is távol vannak egymástól. Az ország középső részén vagyunk és a Dunántúlon egyenlőre, de szeretnénk az ország minden területén jelen lenni!

Hogyan fogadta a magyar reikis társadalom a szövetség létrejöttét?  Kapunk hideget, meleget sajnos. Az a tapasztalat, hogy sokan dogmatikus szemlélettel állnak a reiki előtt. Ezt csak így lehet, így kell stb. Beszélnek áthangolásról és társairól. Természetesen mi sem rugaszkodtunk el a reiki alapjaitól és beavatási metódusoktól. 21. századi szemlélettel gondolkodunk, miszerint minek bonyolítsam amikor nagyon egyszerű, és intelligens energia révén ott hat, ahol a szervezetnek szüksége van rá.


Tanfolyamaitokon úgy tudom, maximum 8 fő vehet részt egyszerre. Mi az oka annak, hogy ragaszkodtok ehhez? 
Gabi: Ez azért fontos, mert így nem aprózódik el a figyelem. Minden kérdésre tudunk válaszolni, látjuk, ha valamiben még segíteni kell, senki sem marad le. Nagy csoportok esetében óhatatlanul sérül a figyelem, elcsúszik az információ, esetleg nem mernek kérdezni, ez kiscsoport esetén nem fordul elő.
Viktor:8 fő maximum igen! Az osztott figyelem 8 emberig működik. A célunk nem az h tömegeket képezzünk egyszerre, hanem mindenki a lehető legjobban tudja megtanulni, és a kis létszámú csoportpszihológia is azt mutatja, hogy bátrabban mernek kérdezni, megosztani a tapasztalataikat kis létszámnál. 


Mit üzentek azok számára, akik kíváncsiak a reikire, de nem ismerik eléggé ahhoz, hogy bele merjenek vágni? 
Gabi:A reiki egyszerre kezeli a testet és a lelket. Alapvetően is azt gondolom, hogy a legtöbb betegség lelki eredetű. A reiki nem a betegség tünetét maszatolja el, hanem annak okára van hatással. Bárki, akiben érlelődik, hogy változtatni szeretne az életén, esetleg valamilyen problémája van, de nem tudja merre induljon, jöjjön el, próbálja ki, hogy milyen egy kezelés. Beszélgetni lehet róla. Elmondom szívesen, hogy mit érzek, tapasztalok, miközben a reikit gyakorlom, de azok az én érzéseim és tapasztalásaim. Másoknál ez lehet más, ezt viszont mindenki akkor tudja meg, ha kipróbálja. De ha egyszer kipróbálja, átéli és nyitott a belső változásokra, akkor tovább fog lépni ezen az úton.

Viktor:A Reiki egy csodálatos dolog. Egyszerűségében van a nagyszerűsége. Ha az ember integrálja a mindennapjaiba és akkor használja amikor szüksége van rá, akkor gyökeresen meg fogja változtatni az életét. Értem ez alatt a munkában, kapcsolatokban történő változás és a reiki által jövünk rá, hogy eddig csak szemellenzővel néztük és láttuk a körülöttünk lévő világot!

Ha szeretnél értesülni a kezelési lehetőségekről és tanfolyamokról, a Reiki Base of Hungary facebook oldalán tájékozódhatsz. A csoporthoz ITT tudsz csatlakozni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A három ELSŐ dolog ami garantáltan megöl minden párkapcsolatot

Az azték futók titka - a csodanövény

Ez indítja be a testedben az öngyógyulást!