A MESTER KULTUSZ ÉS AMI MÖGÖTTE REJLIK

Nem találsz hiteles spirituális tanítót? Úgy érzed, készen állsz, de nem jelenik meg a mestered? Több guruban csalódtál már?

Te is váltogatod a spirituális irányzatokat, mert egyik sem jó? 

Az igazi nagy tanítót keresed? 

Nincs akit kövess, pedig majd beleszakadsz, hogy elköteleződj valaki nyomában? 

Itt az ideje, hogy magadba nézz, és megvizsgáld, miért ragaszkodsz annyira egy másik emberhez, és mit is vársz valójában tőle? 

Hol van az a pont, amikor megtörtént bennem az önmagamért való felelősségvállalás eltolása, amikor magamon kívülállókba akarom vetni a bizalmat? 

Miért várom, hogy másvalaki irányítson, és mondja meg a tutit? 

Miért kell nekem mindenáron valaki, akit követhetek? 

Mindig másokra hivatkozva önigazolni magunkat, az egó-elme óriási csapdája. 

Egyéni határaink meghúzása hatalmas feladat, ám általa feltérképezhetjük azokat a programokat amiket futtatunk, azaz amik minket futtatnak. 

A temérdek gyógyító, előadó, megvilágosodott emberek közül való válogatási lehetőség könnyen eltéríti a valós feladatainkat, a kifelé vezető út mégis mindig hamis. 

Ki a hiteles ember, és miért van sokaknak szüksége a hiteles ember megtalálására? 

Miért akarod, hogy valaki hiteles legyen, megmondja neked merre menj, mutassa a helyes irányt, gyógyítson meg? 

Mit képzelsz magadról, ki vagy te, hogy bárkibe kapaszkodhatsz, bárkit követhetsz sérülések nélkül? 

Esetleg sok hiteles tanítót ismersz és követsz, mégsem érzed, hogy oda vinne, ahová szeretnéd? 

Ezekben a kérdésekben mindenki számára adott az önmagával való szembenézés lehetősége. 

Gondolkodj, következtess, tapasztalj. A próbálkozás a megvalósítás hiánya, a tapasztalás az egyetlen befelé vezető út. 

A kifelé irányultsággal is tapasztalunk, ám ebben megrekedve hosszú, fájdalmas csalódásoknak tehetjük ki magunkat. Mert szárnyat igézünk a malacra, és előbb utóbb kénytelenek vagyunk felismerni, hogy az bizony attól még nem lesz tündér és repülni sem fog.

Vannak malacok, akik ismerik az ember kétségbeesett vágyát arra, hogy szépek, egészségesek, boldogok legyenek, a vágyat, hogy könnyű legyen, mert jön valaki, aki hiteles, aki majd megmondja.

Fotó:https://pixabay.com/hu/szerencs%C3%A9s-sert%C3%A9s-%C5%91rangyal-%C3%A1bra-1843039/

Valójában nincs is túl nagy feladatuk ebben, mert a társadalmi kondicionáltság kicsi korunk óta erre terel minket: már óvodában elkezdenek idomítani, az óvónéni ismerteti a szabályokat, amiket ha betartottál akkor jó gyerek voltál, ha nem akkor rossz. A szüleink többnyire az iskolával együtt szemben álltak velünk gyerekekkel, egy olyan világban, amiben teljesíteni kellett, ez eredményezte az ítéletet, ami alapján mások értékesnek vagy értéktelennek tartottak minket. 

Az orvosok a fehér köpenyes kis istenségek, szavuk szinte szent, dogmáiknak fejet hajtunk, és lefekszünk, passzívan várjuk, hogy meggyógyítsanak. A jelenlegi generációkat, azaz minket, erre kondicionáltak születésünk óta, így amikor megmozdul bennünk a hívás, a kétség, akkor ugyanezeket a rendszereket  működtetve próbáljuk keresni a kiutat, ami által majd többek leszünk, egészségesek, vagy boldogok. 

Az óvónéni helyett majd jön egy mester, aki megdicsér ha jók voltunk, a doktor néni helyett majd jön egy fehér ruhás gyógyító, aki meggyógyít minket... És ők valóban jönnek, és tanítanak valamit a jelenlétükkel, amit vagy felismerünk vagy nem. Az ember szeretetvágya és a valahová tartozni akarása, az elismerés utáni sóvárgása az ami által képesek hatni. 

Ezek a sorok csupán gondolatébresztőként hivatottak szolgálni. Ha kicsapta a biztosítékot nálad, akkor tudd, elindult benned valami, ami magad felé vezet. És ez jó. Lehet, hogy fáj, dühös vagy, vagy csalódott, de ezek természetes emberi érzelmek, amiket ha megélünk, megengedik számunkra a befelé vezetődést önmagunk által. Ha segítségre van szükséged, az is teljesen normális, és előbb-utóbb mindenkiben ki tud épülni az a szűrő, ami a sajátja és ami alapján tud magának találni egy megfelelő közeget sallangok és népbutítás nélkül.